A főleg angolszász kultúrájú országokban a karácsonyi időszak szorosan összekapcsolódik Santa Claus-szal. A rózsás arcú, nagy szakállú, kissé molett, csokoládét osztogató Mikulás figurája egy New York-i hely lapban, a Sentinelben név nélkül közölt versben jelenik meg, 1823-ban A Visit from Saint Nicholas címmel. Ez a kis vers változtatja meg Santa Claus figuráját, aki addig hagyományosan aszkétikus alkat volt, lóháton közlekedett, keveréke volt a Brit Father Christmas, a Dán Sinterklaas és a negyedik században élt Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének.
Az 1823. december 23.-án megjelent versben Santa nyolc rénszarvassal közlekedik (mind a nyolcnak neve is van), kéményen keresztül viszi az ajándékokat a gyerekeknek, válik azzá a jovioális figurává, amilyennek ma ismerjük.

Ez a kis vers változtatja meg Santa Claus figuráját, aki addig hagyományosan aszkétikus alkat volt, lóháton közlekedett, keveréke volt a Brit Father Christmas, a Dán Sinterklaas és a negyedik században élt Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének.
Az 1823. december 23.-án megjelent versben Santa nyolc rénszarvassal közlekedik (mind a nyolcnak neve is van), kéményen keresztül viszi be a lakásokba az ajándékokat, válik azzá a jovioális figurává, amilyennek ma ismerjük.

A Visit from St. Nicholas

Twas the night before Christmas, when all thro' the house
Not a creature was stirring, not even a mouse;
The stockings were hung by the chimney with care,
In hopes that St. Nicholas soon would be there;
The children were nestled all snug in their beds,
While visions of sugar plums danced in their heads

And Mama in her 'kerchief, and I in my cap,
Had just settled our brains for a long winter's nap[1]‍—‌
When out on the lawn there arose such a clatter,
I sprang from the bed to see what was the matter.
Away to the window I flew like a flash,
Tore open the shutters, and threw up the sash.
The moon on the breast of the new fallen snow,
Gave the luster of mid-day to objects below;
When, what to my wondering eyes should appear,
But a miniature sleigh, and eight tiny reindeer,
With a little old driver, so lively and quick,
I knew in a moment it must be St. Nick.
More rapid than eagles his coursers they came,
And he whistled, and shouted, and call'd them by name:
"Now! Dasher, now! Dancer, now! Prancer and Vixen,
"On! Comet, on! Cupid, on! Dunder and Blixem;
"To the top of the porch! To the top of the wall!
"Now dash away! Dash away! Dash away all!"
As dry leaves that before the wild hurricane fly,
When they meet with an obstacle, mount to the sky;
So up to the house-top the coursers they flew,
With the sleigh full of toys‍—‌and St. Nicholas too:
And then in a twinkling, I heard on the roof
The prancing and pawing of each little hoof.
As I drew in my head, and was turning around,
Down the chimney St. Nicholas came with a bound:
He was dress'd all in fur, from his head to his foot,
And his clothes were all tarnish'd with ashes and soot;
A bundle of toys was flung on his back,
And he look'd like a peddler just opening his pack:
His eyes‍—‌how they twinkled! His dimples: how merry,
His cheeks were like roses, his nose like a cherry;
His droll little mouth was drawn up like a bow,
And the beard of his chin was as white as the snow;
The stump of a pipe he held tight in his teeth,
And the smoke it encircled his head like a wreath.
He had a broad face, and a little round belly
That shook when he laugh'd, like a bowl full of jelly:
He was chubby and plump, a right jolly old elf,
And I laugh'd when I saw him in spite of myself;
A wink of his eye and a twist of his head
Soon gave me to know I had nothing to dread.
He spoke not a word, but went straight to his work,
And fill'd all the stockings; then turn'd with a jerk,
And laying his finger aside of his nose
And giving a nod, up the chimney he rose.
He sprung to his sleigh, to his team gave a whistle,
And away they all flew, like the down of a thistle:
But I heard him exclaim, ere he drove out of sight‍—‌

Happy Christmas to all, and to all a good night.

A vers anonimus jelent meg. Ma legvalószínűbbnek tűnik, hogy a szerző Henry Livingston Jr. (1748 - 1828). Kilenc évvel Livingston halála után, 1837-ben Clement Clarke Moore (1779 – 1863) mondta magát a vers írójának, amiről a Livingston család csak évekkel később szerzett tudomást és 1900 körül maguk is a nyilvánosság elé álltak.  A kutatások a kézírás, szövegelemzés alapján vitatják Moore szerzőségét. 

The Speaker

The speaker points out that we don’t really have
much of a grasp of things, not only the big things,
the important questions, but the small everyday
things. “How many steps up to your back yard? What
is the name of your district representative? What
did you have for breakfast? What is your wife’s
shoe size? Can you tell me the color of your
sweetheart’s eyes? Do you remember where you
parked the car?” The evidence is overwhelming.
Most of us never truly experience life. “We drift
through life in daydream, missing the true
richness and joy that life has to offer.” When the
speaker has finished we gather around to sing
a few inspirational songs. You and I stand at the
back of the group and hum along since we have
forgotten most of the words.

 Louis Jenkins (1942. október 28. Enid, Oklahoma) amerikai költő, "prose poet", számos kötete jelent meg, érdemes utánanézni az Amazonon.

Életrajzi adatok: https://en.m.wikipedia.org/wiki/Louis_Jenkins (persze magyarul semmi.)

Saját honlap: http://www.louisjenkins.com  

Számos you tube linket is fel tudnék sorolni, ahol saját verseit olvassa, de inkább egy rövid beszélgetés linkjét teszem ide, mint érdekességet: https://youtu.be/vGoDb8ln694

  Erre a versére kedvenc irodalmi portálomon találtam rá: http://writersalmanac.org/episodes/20160526
A portál neve: The Writer's Almanac 
http://writersalmanac.org,2 https://en.m.wikipedia.org/wiki/The_Writer%27s_Almanac

Aki a portált csinálja, a verseket olvassa: 
Garrison Keillor (1942.augusztus 7. Anoka, Minnesota) 

 amerikai író, humorista, ismert rádiós személyiség: https://en.m.wikipedia.org/wiki/Garrison_Keillor

Meglepő módon róla még a magyar Wikipédiában is lehet olvasni: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Garrison_Keillor

GETTYSBURG
(részlet)

Történelmi lecke        fiúknak          hermafroditáknak
                        leányoknak       még eunuchoknak is

         1863 július elsejétől harmadikáig zajlott le az amerikai polgárháború legvéresebb ütközete a dél-pennsylvániai Gettysburg városka környékén. A szakadár déli államok csapatait legnagyobb taktikai géniuszuk Robert E. Lee tábornok, az északi erőket, (az úgynevezett po- tomac-i hadsereget) az alig néhány hónapja kinevezett tapasztalatlan Meade altábornagy vezényelte. Az ütközetet Lee erőszakolta. A manőver célja a Washingtont védő északi erők szétszórása, és ezáltal a déli államok elszakadását helybenhagyó béke kikényszerítése volt. A háromnapos csatában azonban Lee legjobb csapatai őrlődtek fel. (Csak Pickett déli brigadéros híres rohamában kilencezer ember veszett oda.)

        A Dél visszavonulásra kényszerült. Katonai, gazdasági és politikai helyzete ettől kezdve fokozatosan tarthatatlanná vált. Sokan azt tartják, hogy a huszadik század története kezdődött Gettysburgnél.

              Utálom az uniformist             
pedig mindig a háborúról akartam írni
a háború izgalmas – győzőnek nagyfene égberúgó ritus 
vesztesnek a   meghódolás
               megerőszakoltatás
kéje – temetőbogaraknak
rohammunka‑termőföldnek jó korhadó csontok‑múzeumoknak
vitrinszám kacabajka; történész restaurátor
festő szobrász zeneszerző filmes földvár világot jelentő
deszkáin ágáló drámaíró bábúja széllel bélelt nagyivó
színész (gyorsan győri gyufát kanóc lelkének)
egymásba ér a faszuk –végtére meg csatapap
(deo ingratis!) –meg jámbor szántó-vető
kinek ekéje kiveti a kötelező ereklyét (pl Tomori érsek burnótszelencéje, Potyorek táborszernagy óvszeres tarsolya, Szegedinácz Péró személyi igazolványa, -a hajfürtökről ne is beszéljünk) a csel lengő ugarból.

PöfFeszty kórkép: Háry János itt fogta el
Napóleont ­ itt János vitéz ugratta ebura fakóját –­

Hallott már kegyed Caraffáról? (lásd még
Kobb Farkas…) Haynaut szinte mindenki ismeri…

      Kossuth Lajos azt üzente hogy
kinn a vén Doberdón süvölt a szél
(abba vész a fehérarcú cár -és
hiába raktok brilliáns medáliát reá)

pajtás pajtás jössz-e velem
a kanyargós Dráva mentén
     Titóbanda
ahol csempészbanda – nem kívánt rész törlendő
kószál
nem ám mint a harminckettes baka
meg D.G. határőrezredes…

      A háború mint mondom izgalmas
az elején legalábbis.

               „Ön miért űzi e megalázó mesterséget”
kérdé a kurvát piruló ifjú szociológus
        „mert szeretek baszni” így a mennydörgő basszus-válasz.

A háború dolgában az utcalányoktól is
érdemes tisztességet tanulni mert

akit otthon leszartak az most szobád közepére fos
akinek otthon nem jutott lány az húgod ágyékát fölszakítja
aki elbotlik a kisbetűben az könyvtárad máglyára hányja
kinek juhai elszaladtak az itt százaknak parancsol
s ki asszonyától kocsmában bútt az asszonyt-gyereket mészárol
mivel Schmeisser Kalasnyikov erősebb a sodrófánál.

Ezenközben professzorod
rázza elegáns sörényét
s a vérontást kontemplálva
erényes erekcióval (most először! Évek óta!)
azt nyafogja „történelmi
szükségesség nem lehet ezt
kikerülni ha majd minden
elnyomásnak véget vetünk
akkor leszen majd boldogság
millennium országában”…

 Megállj megállj kutya Szerbia (Andorra Monaco Lichenstein Albánia)

 „Hát Damjanich?” riad föl Frank A. Smith Warrant Officer U.S.A.
az emmitsburgi major istállójában a szalmán.
Hát nincs jogunk magunk megvédeni
az Úr ezernyolcszáznegyvennyolcadik.. oh fuck.. ezernyolcszáz-
hatvanharmadik esztendejében?

     …hát persze. Kinn torokhangú holland-angol vezényszavak
csörömpölnek a pennsylvaniai milicia szekerei
csattannak a muskéták -szíj, agy, ­ az enyém vagy a fegyveré ­–
ezek se rosszabbak mint mi voltunk Pákozdnál
de ez a Lee nem Jelasics ­ meg különbenis
a cigányokért nem rukkolt be volna fél-Dunántúl
…már tápászkodik és
írja frissen hegyezett plajbásszal stráfos füzetébe
(bezzeg ilyet se lehetett kapni otthon)

„30 junii Anno Domini 1863. Emmitsburg, Pennsylvania. Reggel hat óra. Távol mindkét hazától. Ma is rekkenő meleg lesz. A lázadók mozgolódnak. Early tábornok portyázóit látták a pagonyban. Ki ez az új főparancsnok? Méhsert jelent a neve. Szomjas vagyok. Elmúlt Péter-Pál. Otthon aratnak.”

Itt még nem. 

Vitéz György költő, műfordító, pszichológus. A Washingtonban megjelenő Arkánum folyóirat egyik alapító szerkesztője. (Az "arkanista négyesfogat" tagjai: András Sándor, Bakucz József,  Kemenes Géfin László, Vitéz György, Bakucz József 1990-ben bekövetkezett halála után pedig Baránszky László.)  

Ez a verse először 1981-ben, az Arkánum 1. számában jelent meg.

70 évesen ezt írja a Napút folyóirat felkérésére:

(...)magántörténelmem szerint mindig jóindulatú amatőrnek tekintettem magam az irodalomban. ((...)Máig sem veszem magam annyira komolyan, mint ezt a „szakma” megkövetelné.) Egyébként is, az én szakmám a klinikai pszichológia, s ebben, ha nem is jeleskedtem életem során, legalább elégségesre megfeleltem. A versírást egy kicsit úgy tekintem, mint mások a vissza-visszatérő náthát: ki kell heverni az újabb megfázásig.(...) 

Haza, Magyarországra 1990 után is csak "hazalátogat", évente egy-két alkalommal:

 (...)Felnőttéletem legnagyobb részét Kanadában töltöttem. (Nem Amerikában – ez errefelé az USA-t jelenti.) Az 1989-es események óta ketten maradtunk ezen a kontinensen, Horváth Elemér meg én; most már valamiféle önkéntes száműzetésben, melynek nincs köze a politikához, inkább ahhoz a tartós művészi szabadságélményhez, a belső cenzúra szennyes alsóneműként való levetéséhez s mindenfajta érdekkörtől, csoportosulástól való függetlenséghez. S minderről már nem tudunk – s nem is akarunk leszokni.
    Persze van ennek hátulütője. Mikor hazalátogatunk (könyvhét, érettségi találkozó stb.), körülszaglásznak, kérdeznek udvariasan erről-arról (még dicsérik is, amit eddig csináltunk), de érződik rajtunk a másság szaga, s ezt nemigen veszi be a hazai magyar orr.(...)

Végjáték című, 2004-ben a Kortárs Kiadónál megjelent válogatott verseit tartalmazó kötetének hátoldalán a következő rövid életrajz olvasható:

Vitéz György 1933. április 10-én született Budapesten, Németh György néven. Mivel apja katonatiszt volt, 1951-ben családjával együtt kitelepítették. Később katonai munkaszolgálatra sorozták be. 1956 őszén elhagyta Magyarországot, Kanadában, Montrealban telepedett le, itt szerzett pszichológiai doktorátust. A St. Elizabeth-kórház klinikai pszichológusa volt nyugdíjazásáig, előadott a Concordia Egyetemen. Rendszeresen közölték verseit a nyugati magyar irodalom fő orgánumai, a párizsi Irodalmi Újság és Magyar Műhely és a müncheni Új Látóhatár, majd 1981-től a washingtoni arkánum, melynek egyik szerkesztője is volt. Ez időben teljesedett ki költészete: szatirikus világlátása, humora, a lélek rezdülését finoman követő dikciója nemzedékének összetéveszthetetlen lírikusává avatta.

Utolsó, posztumusz kötete, a: Maradék látomás  2010-ben jelent meg, szintén a Kortárs Kiadónál, Kemenes Géfin László szerkesztésében és utószavával.

A nyugati magyar irodalom 2009-ben elhunyt lírikusának hagyatékban maradt, ill. szétszórtan megjelent verseit rendezte kötetbe az író- és nemzedéktárs Kemenes Géfin László. Vitéz György 1956 után Montrealban telepedett le. A St. Elizabeth-kórház klinikai pszichológusa volt nyugdíjazásáig, előadott a Concordia Egyetemen. Rendszeresen közölték verseit a nyugati magyar irodalom fő orgánumai, a párizsi Irodalmi Újság és Magyar Műhely és a müncheni Új Látóhatár, majd 1981-től a washingtoni arkánum, melynek egyik szerkesztője is volt.Ez időben teljesedett ki költészete: szatirikus világlátása, humora, a lélek rezdülését finoman követő dikciója nemzedékének összetéveszthetetlen lírikusává avatta.  

ISBN 978 963 9985 xxx                                                            

Budapesten születtem, 1951. április 26-án. A Szondy utcában, ahol lakom, romantikus a táj, az egyirányú úttestet gyalogjárdák övezik. Most tataroznak a környéken, szépül a város, és jó nagy zörejt kelt mindenki.

írja Kukorelly Ende első verseskötete, A valóság édessége hátoldalán.      

 Kukorelly Ende költő, író, közíró, volt parlamenti képviselő ...

 "Van, aki próbálkozik [K. E.] írásaival, de azt gondolja, ez neki magas. Van, aki azt, ez neki alacsony. Van, akinek tetszik. Mindenki más. (Hogy legyen egy általános kijelentés is.) Én például azt gondolom, szövegeinek elég kis része rossz, a nagy része elég jó, és helyenként baromi jó. Vagyis erős." (Farkas Zsolt)

Buszvezetés

Egy buszvezető szándéka, mikor vezeti a buszt.
Az embernek ez a törekvése, hogy fölférjen a buszra.
Az úrvezető igyekszik lehagyni egy buszt.
A busz hátsó ajtaja szuszog.

Amíg a Margit-hídon átverekszi magát a busz
az utas nézi a kebleket
a levegőég bejön a tetőn
kivilágítják a látványokat államfő miatt.

Az ellenőr szándékait felmérem.
Egy buszjegy egy ötven, az ember ön
állóan lyukaszt.
Föllép és nyomul a szerkezet felé.

Egy vezető nem a kebleket nézi.
Tiszteljük, szeretjük a vezetőt.
Amíg a vezető csodálkozik
félrefordul a kormány.

Ez a vers első kötetének egyik meghatározó darabja. Amikor az 1982-es Magyar Műhely találkozón néhány másik frissen írt versével együtt felolvasta, végleg bekerült az irodalmi köztudatba.
Erről sokszor írt, nyilatkozott, szinte nem is érdemes linkeket idemásolni, elég, ha a google keresőjébe beírja az ember, hogy: Kukorelly Marly

K.E.: A Magyar Műhely 1982-es Párizs melletti összejövetele hozott vissza végképp. Úgynevezett nyugati magyar írók, akik minden további nélkül, érdek nélkül voltak kedvesek hozzám. Elsősorban András Sándor, aki a felolvasásom után kivitt magával a városba sörözni, és úgy beszélt velem, mint a kollégájával. Vitéz György, Czigány Lóránt, Sipos Gyula, Határ Győző, Perneczky Géza. Ott találkoztam először Erdély Miklóssal, Szentjóbyval is, előbb ismertem meg őket, mint a munkáikat. Erdély nem vonzott, kisfiú voltam hozzá, és mimóza, túlzottan váratlan volt számomra, és bár váratlanul barátságosan meghívott magához, hogy majd látogassam meg, eszem ágában se volt. Pár hét múlva, egy pre-Örley-körös összejövetelen az Astoria halljában összefutottunk, megint hívott, én meg elszégyelltem magam. Elmentem hozzá a Virágárokba. Szerencsére. Marly-ban jutott eszembe, hogy esetleg kötetet is össze lehetne állítani a verseimből. Vagyis nem nekem jutott eszembe, hanem András Sándor kérdezett rá sörözés közben.

http://www.litera.hu/hirek/%C2%A0„a-szovegeim-allitanak-elo”

A könyvet Keszthelyi Rezső szerkesztette, aki a hetvenes években számos a mai irodalom élvonalába tartozó írónak szerkesztette első kötetét és érte el, hogy megjelenhessen a Magvető Kiadónál. Maga nagyszerű költő, egy gyönyörű regénnyel: Öntalálkozó
http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Keszthelyi_Rezső

A valóság édessége antikváriumokban is csak ritkán hozzáférhető, érdemes előjegyezni, például: https://www.antikvarium.hu/konyv/kukorelly-endre-a-valosag-edessege-541318

 Nem egészen úgy van, mint a falvédőn

A női testet tudom, hogy kidobtam.
Nincs női test, kihordtam és puszi.
Hajlékony volt és félóránként más volt,
száz százalékos volt a test-remek,
ez jó arány, de kinek éri meg.

Megnyugtatlak, hogy ez a művészet
néha ilyen egészen egyszerű.
Bár csak a nőről írnék, ó, igen.
Békés természetét ha visszatolja,
zsivaj a medencében ő, ha volna.

És izgatott is lenne, mint az álom,
egy nagyvilági édes nő legyen,
jaguár kényes etetése-forma,
vásárolná a narancsokat ő,
és fiacskám, ráz ez a porszivó!

Ha be van kapcsolva!, nyugtatgatom
-- zsivaj a metrón -- női testet.
Leszólitom, leszed mint támadót,
követésre ingerel, és ha nézem,
a varrásnál, hukk, elreped egészen.

Teste legyen behintve árucikkel,
lelke a falvédőn legyen neki,
legyen ezer forintos, mint egy szekrény.
Ahogy a combjait előveszi,
szív, szív és semmi több. Kihordom és puszi.

Ez a vers Kukorelly második, Manière című kötetéből van, ami még időnként megkapható antikváriumokban.
https://www.antikvarium.hu/konyv/kukorelly-endre-maniere-100036 
Minden lényeges Kukorelly-elem megtalálható benne: puszi, női test, szív és az anya: fiacskám (talán csak a pofa nem).

Ebben a kötetben (1986) jelenik meg Budapest-Papírváros című verse, majd ugyanezzel a címmel Ginka Károly fotóival később egy nagyon szép esszékötet is 1994-ben.

(2a)
Pesten élek, (nem tudom, hogy miért) nem költöztem el innen. Pár éve vásároltam egy kertes házat Szentistvántelepen, a határtól 4 kilométerre, de Szondy utcai lakos vagyok. Budapest túldimenzionált. Zaj, búz, piszok, lepukkantság, tülekedés, csiricsáré, közlekedési káosz. Összezsúfolt. Tovább zsúfoljuk. Mondják a tévében, hogy Angyalföldön hány ezer lakást- persze lakóparkot - építenek. Pár napja egy zuglói barátom mutatta az ablakából, hogy a mellettük lévő tenyérnyi zöld helyre hatemeletes házat építenek. Akik ezt az engedélyt kiadták, ilyesmi engedélyeket kiadnak, korrupt gazemberek és/vagy mocskos hazaárulók. Kulturális Főváros, az nekem, kultúrmunkásnak sem föltétlen „művészet” vagy pusztán „magaskultúra”: sokkal inkább valami olyasmi, ami azt célozza, azon igyekszik, hogyan lehetne ezt az egészet, Pestet, az országot némileg elviselhetőbbé tenni. Ha valamit használ, akkor jó. Ha nem: nem. Amikor valamelyik hídról bámulom a panorámát, mindig az jut eszembe, hogy ezt azért mégsem lehet elrontani: aztán a többi csak elválik majd.

http://kukorelly.irolap.hu/hu/nem-lehet-mivel-lehetetlen-budapest-papirvaros

Számos verse jelent meg fordításban, több nyelven is. Néhány a neten is elérhető:

Sétálnak, kiülnek a parkba (Hungarian)   Sétálnak, kiülnek a parkba, kijönnek, a Nap, a Nap felé fordítják az arcukat, leülnek, le- fekszenek a fűre, járkálnak a bokrok között, halkan beszélgetnek, lassan, egymás mellett, néha nevetnek is, valaki élesen nevet, vagy ücsörögnek egy padon, nézik a vizet, a kis szelet a vízen ahogy fodrozódik, megállnak a fák alatt, valami madárhang, micsoda erős illatok, hogy van-e ott ő, és hogyan legyen, bűzös és piszkos és rohadt, hogy végül is mindegy, mivel játszanak, aztán a rügyeket vizsgálják, megtapogatják a fák törzsét, ezekről beszélgetnek vagy hallgatnak, a fákról, bokrokról, hogy az miféle fű, a vízről, a Napról meg a szélről, ezekről.

They Take a Walk, they Sit in the Park (English)   They take a walk, sit in the park, they come out, they turn their faces toward the Sun, yes, the Sun, they sit down, they lie down in the grass, they walk among the bushes, they converse in a low voice, slowly, next to one another in this way, and sometimes they even laugh, someone lets out a sharp laugh, or they just idly sit on a bench, looking at the water, with that little wind on the water’s surface, and when it frills up, they stop under the trees, the sound of some bird and what strong smells, does the There exist, and how should it be, that it is stinky and filthy and rotten, and that in the end it’s all the same what you’re playing with, then they examine the buds, they keep tapping at the barks of the trees, and they talk about these or keep silent about the trees, the bushes, about what kind of grass this is, and about the water, the Sun and the wind, these things. Wright, Will

 

 http://www.babelmatrix.org/works/hu/Kukorelly_Endre-1951

És itt most legyen vége az idézeteknek, mert hogy valahol abba kell hagyni.

Azaz, még gyorsan kettő. Az első a blogom címadó verse:

Néhány mozgásforma

az irodalomhoz
nem kis pofa kell
úgy látszik mégis
van hozzá pofám
vagy legalábbis
gyakran úgy teszek.
mit fognak hát majd
kezdeni velem

mért tolnak ki-be
minden ajtón
hova rohangálnak
körülöttem és
ni csak én is
hová rohanok
és közben
miért kell lapulni

remények között
így lapulni meg
noha csak egy kis
járkálásnak indult
mindig rám lő
kicsit a határőr
mért lő rám aki
határőr kicsit

de még a kalauz is
rám haragszik
velem morcos
az ellenőrlány
és nem tudom hogy
miért araszol
a falak mentén
ez a tömeg ember

ki hová és kivel
sodródik és mi az
amiben lehet
reménykedni még
hogy miért kérvényezek
folyton és
hazudok folyton
ha kérvényezek

ráadásul milyen
rondán írok
bár tetszetősen
írok voltaképp
pofám ehhez van
mégis látszik úgy
kell pofa is, nem?
ir'dalomhoz az.

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=77385
(érdekes helyeken lehet találni érdekes dolgokat!)

A másik pedig legyen a Samunadrágból melyet Tettamanti Béla  illusztrált, és  melynek megzenésített változata CD-n is megjelent Fekete Gyula zenéjével, Farkasházi Réka előadásában a Líra & Lant Kiadó gondozásában.

Hajmosás

Hajmosás lesz, akkor legyen,
beküldöm a hajam a fürdőszobába, tessék.
Lássék.
Mossák.
Fogmosás lesz, küldjem be a fogam?
Öltözés alkalmával, mit küldjek?
Cipőhúzásnál láb, ruhafölráncigáláshoz test,
sapkasálkor fejnyak?
Volna komornám, akit küldözök ide-oda.
Egy komor na.
Komor nyik.
Na.

https://www.youtube.com/watch?v=Wt3ywc6AWbM

 

 Kukorelly Endrének nemrég jelentek meg összegyűjtött versei a Libri Kiadó gondozásában: Mind, átjavított, újabb, régiek .
És tényleg: majdnem mind, és sok-sok többször újraírt.

Egyetlen kötetben hat könyvet kap kézhez az olvasó, egy jelentős költői életmű méltó metszetét. Kukorelly Endre harminc év lírai terméséből válogatta ki, írta át, rendezte új szerkezetbe verseit az első kötettől (A valóság édessége, 1984) a legutóbbiig (Mennyit hibázok, te úristen, 2010). A gyűjteményben az olyan emblematikus darabok mellett, mint a Vojtina-redivivus című Arany-átirat, a H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-ciklus vagy a nagy sikerű Samunadrág gyerekversei, kötetben még nem publikált legújabb művei is helyet kaptak.
A Mind, átjavított, újabb, régiek a legteljesebb összefoglalása egy olyan szerző lírai pályájának, aki mérhetetlen műgonddal "hibázó", eltéveszthetetlenül egyedi költői nyelven, zavarba ejtő eleganciával vonja kérdőre, "javítja át" a költészetről alkotott konvencionális fogalmainkat.

Érdemes az összegyűjtött verseket bemutató oldalra rákeresni a Literán: http://www.litera.hu/hirek/kukorelly-endre-mind-atjavitott-ujabb-regiek ,
megnézni az Írók Boltjában tartott könyvbemutatót: 
https://www.youtube.com/watch?v=7rNuhS2AG74&feature=youtu.be ,

és természetesen érdemes megvenni: ISBN: 9633104743, bár ez itt NEM a reklám helye.

„Aki belefárad Londonba, belefárad az életbe; mert Londonban minden megvan, ami az élethez kell.” ('when a man is tired of London, he is tired of life; for there is in London all that life can afford’)

jelenti ki Samuel Johnson az 1770-es években.

Samuel Johnson (1709. szeptember 18. - 1784. december 13.) angol tudós, költő, műbíráló, moralista, az angol nyelv első szótárának összeállítója.
Életrajzát - The Life of S. Johnson - James Boswell írta meg és adta ki 1791-ben. A könyvet a modern életrajz írás kezdetének tekintik és sokan ma is az angol életrajz írás legjelentősebb darabjának tartják.
Magyarul csak részletek jelentek meg belőle: Doktor Johnson élete címmel, Sükösd Mihály válogatásában, de angolul a teljes szöveg olvasható a neten: BOSWELL'S LIFE OF JOHNSON
A magyar Wikipédia persze itt is eléggé semmitmondó, de érdemes elolvasni a  Cultura - A kulturális magazin-ban megjelent írást, mely Johnson 305. születésnapjára íródott.

 Samuel Johnson London szerelmese volt:

Londonról szólva megjegyezte: „Uram, ha helyes képet akar alkotni ennek a városnak a nagyságáról, nem szabad megelégednie azzal, hogy nagy utcáit és tereit végignézi, hanem be kell tekintenie a megszámlálhatatlan kis utcaközbe, az udvarokra is. Nem az épületek mutatós fejlődése, hanem az összezsúfolt emberi lakhelyek sokasága teszi Londont naggyá.”

Úgy tűnik, Neményi Ninon is az, szerelmese és igen alapos ismerője a városnak. Nem régen jelent meg Londonban, hej, van számos utca… címmel nagyszerű könyve, melynek alcíme: Az angol főváros rejtelmei.

 …ebben a könyvben […] Londonnak azokról a sarkairól, házairól és szögleteiről lesz szó, amelyek számomra varázslatosak. […] Felfedezőutakra hívom tehát az olvasót, olyan beugrókba és színhelyekre, melyekről a látogató különben nem is sejtené, hogy szinte az orra előtt bújnak meg.

írja könyvének előszavában.

Vajon mi újat lehet még elmondani Londonról? Neményi Ninon könyve huszonegy sétára hívja olvasóját az angol fővárosban - de a hagyományos bedekkerektől eltérően nem az ismert nevezetességeket veszi számba, hanem ezek mögé pillant be. Eldugott, turistáktól nem látogatott utcákon méterről méterre, házról házra haladva tárja fel a város titkait, és idéz évszázados emlékeket, visz el szinte senki által nem látogatott múzeumokba... S miközben minden épületnek - sőt azon belül minden épületdísznek, szobornak, szegletkőnek, cégérnek vagy boltnak - megidéződik a maga legendáriuma, kalauzunk a város történetét, alakulását és összefüggéseit is ismerteti, olykor színes portrékat is festve - például Sir Christopher Wrenről, a zseniális építészről, aki újjáépítette a várost az 1666-os nagy tűzvész után. A szerényen "séták"-nak nevezett fejezetek valójában elmélyült város- és művészettörténeti, építészeti kurzusokat kínálnak: a több mint ötven éve Londonban élő tudósnő hamisítatlan anglomán, aki már-már mániákus precizitással, szorgalommal gyűjtötte össze anyagát, és járta be számtalanszor a vizsgált utcákat. Ám mielőtt megcsömörlenénk a részletektől, nevek, adatok, korok tömkelegétől, és ráunnánk az amúgy ruskini színekkel festő épület- utca- és műtárgyleírásokra -, kalauznőnk pihenőt engedélyez. Házakhoz, kocsmákhoz fűződő anekdotákkal frissít fel, vagy épp témához köthető adomát, viccet mesél el. De testi felüldűlésünkre is gondja van: felhívja figyelmünket egy-egy jobb (persze legalább háromszáz éves) kocsmára, vendéglőre, és az ott fellelhető relikviák számbavételén túl elárulja, drága-e a hely, érdemes-e beülnünk, és hogy hol mit rendeljünk... Ez a naprakészség felbecsülhetetlen előnyt jelent, ha valóban végig akarjuk járni e helyeket: Neményi Ninon közli azokat a telefonszámokat, elérhetőségeket is, melyeken bejelentkezhetünk az ideiglenesen látogatható eldugott kis múzeumokba, udvarokba, kollégiumokba. Hasznos ismeretei mellett szórakoztató olvasmány is Neményi Ninon kalauza. Lelkesedése átragad az olvasóra is, hiszen az írónő nem leplezi tárgyához fűződő érintettségét, és nemegyszer esszéírói magasságokba jut. Nem egyszerűen kalauzol, hanem beavat a hagyományait oly érzékenyen számon tartó és ápoló, mégis nyitott és megújulni képes brit életszemléletbe.

áll a fülszövegben. A könyv nem szabályos útikalauz, sőt! A 20 + 1 séta alatt megtudhatjuk például, hol van az a McDonalds, "ahová annak idején Diána hercegnő becsempészte két fiát, hogy megmutassa nekik, 'milyen az élet'",

vagy, hogy a Bedford Row 36-os számú házának világítóablaka valószínűleg a legrégibb Londonban. 

A 10. sétában például - melynek címe Kensigton High Street  és Kensington egy részét járja végig nagy alapossággal -, olvashatunk többek között Európa legnagyobb tetőkertjéről, a Kensington Gardenről,

a Thackeray Street-ől, "mely arról lehetne nevezetes, hogy majdnem ez az egyetlen utca a környéken, ahol nem lakott Thackeray",

a Sunken Garden-ről, melynek növényeit másfél havonta frissítik,

és "az összeállítás van olyan művészi, mint egy Monet",

befejezésként pedig, "immár hazafelé tartva" még megismerkedhetünk a Tündér tölggyel, az Elfin Oak-kal, melyet a londoniak fémkalitkával védenek.

Ötszáz éves tölgyfacsonkot vett vésője alá egy szorász 1911-ben s azóta piciny koboldok, színes manók, tündérek, uzsonnázó kiskirály és pöttöm erdei állatok egész sora röpíti mesevilágba a látogatót." 

Sok érdekes épület és hely leírása közben egyéb furcsaságokat is megtudhatunk a könyvől. Például, hogy mi a különbség street és road között jelentése szerint:

A road általában vezet valahová (…). Így az Edgware Road Edgware-be, az Old Kent Road (Régi Kent út) a kenti grófságba vezet vagy vezetett. Ezért gyakran névelővel használják, The Edgware Road (…) A street ellenben rendszerint helyi ingatlantulajdonos, vidéki birtok, város, híres személyiség vagy esemény nevét őrzi, és sohasem kap névelőt.

hangsúlyozása szerint, és miért érdemes az utóbbira oly igen odafigyelni:

A különbségnek kiejtésben is van sajátossága, méghozzá speciálisan londoni, csak a bennszülöttek tudják. Amikor streetről van szó, a hangsúly az utca nevén van. Így Baker Street, Oxford Street. (...) a road esetében a hangsúly sohasem az út nevén, hanem mindig a Roadon van.  Így Theobald's Road, Marylebone Road. Ezt a különbséget elég fontos megjegyezni, mert Londonban nagyon sok az azonos nevű út és utca, és ha a rossz szót hangsúlyozzuk, ez költséges félreértéshez vezethet, például taxisofőröknél.

 Egy másik helyen arról, hogy

A házak előtt futó fekete vaskerítések dárdahegycsúcsai például valaha ezernyi színben pompáztak. Viktória királynő férje, Albert főherceg halálakor festették őket feketére, s e gesztushoz azóta is hű a főváros.

 

Csak hébe-hóba látunk néhány arany változatot.

 vagy hogy az ablakkeretek miről is árulkodnak:

Csak azt kell megjegyezni, hogy 1709-ben a tűzvész elkerülése végett törvényt hoztak, miszerint a (persze fa-) ablakkereteknek nem szabad többé a homlokzattal egy szinten lenni: öt hüvelykkel (körülbelül tizenhárom centiméterrel) mélyebbre kell helyezni őket. Ezzel a ténnyel felfegyverkezve azonnal ki tudjuk vágni egy-egy ház életkorát.

 Nem szeretném az egész könyvet ideidézni, illetve nagyon is szeretném! Sajnos itthon nincs igazi kultúrája az online könyveknek. Én, ha éjszaka felébredek, mindig a számítógépemen olvasok - így nem kell villanyt gyújtanom és nem ébresztem fel a férjemet - ezért nagyon hiányzanak a jó magyar könyvek a netről. Például ez is.

Még egy kis érdekesség: a Red Lion Square-ről Neményi Ninon sok egyéb mellett azt is elmeséli, hogy

a téren nem csak művészek és gondolkozók árnyai kísértenek. Oroszországi és perzsiai utazásaiból hazatérve itt lakott például az a Jonas Hanway (1712-1786), akinek  - a hölgyek példáján felbuzdulva - volt bátorsága férfi létére elsőnek mutatkozni esenyőjével London utcáin. Végül is ő győzött, hiába szórtak rá sarat és szitkokat a bérkocsisok. Mi több, diadala olyan teljes lett, hogy az esernyőt ezután még jó ideig hanwaynak hívták.

Ehhez az idézethez a könyv illusztrációját szerettem volna tenni, de sajnos a neten nem találtam. Nem csak ezt, de egyáltalán semmit. Pedig a könyv egyik különlegessége, hogy a rajzokat a rá jellemző szellemességgel Sárközi Mátyás készítette.

A könyvről egy nagyszerű ismertetést/blog bejegyzést találtam, érdemes elolvasni Monty blogja.

Aki Londonban jár, ne feledje magával vinni a könyvet (Kortárs Kiadó, 2012, ISBN: 9789639985421) egy-két sétára.

Ha Skócia, akkor... Burns és persze Walter Scott.

Gyerekkorunkban apu olvasott nekünk. Emlékeim szerint öt regényt, nagyjából egymás után, újra meg újra: "ugrás fejest az ágyba" és kezdődött a következő fejezet. 

Az egyik könyv az Ivanhoe volt. Leginkább az elejére emlékszem:

- A disznók normannokká változnak? - visszhangozta Gurth. - Magyarázd ezt meg nekem, Wamba. Eszem tompa, és még dühös is vagyok. Semmi kedvem rejtvényeken törni a fejem. - Hát jó - felelte Wamba. - Csak azt mondd meg nekem, hogy hívják ezeket a négylábú, röfögő állatokat? Mi a szász neve a disznónak? - Swine! - kiáltott fel Gurth. - Mit kérdezed, ennyit még egy bolondnak is tudnia kell! - No, várj csak! - mókázott Wamba. - De hogy hívják akkor, ha leszúrták, kétfelé hasították és felakasztották, fejjel lefelé, ahogy az árulókat szokták. Mi a neve akkor? - Pork - felelte a kondás. - No, látod! - mosolygott Wamba. - A disznóhús neve már pork, ez pedig francia eredetű normann szó. Vagyis amíg a disznó él, amíg egy szász rabszolga őrzi, és vesződik vele, addig szász neve van. De mihelyt alkalmassá válik arra, hogy a kastélyban felszolgálják lakomára, akkor már tüstént normann nevet kap, mert a ropogós disznósülthöz a szegény angolszásznak semmi köze. Érted már, Gurth barátom? - Hát ami igaz, bizony igaz, még akkor is, ha egy bolond szájából halljuk. - Mondhatok erre más példát is - folytatta Wamba rendületlenül. - Ökör koma, amíg csordában sétálgat, a szász ox névre hallgat, és nagyon megfelel neki. De rögtön franciás beef úrfivá változik, ha puhára főzve, finom mártáska kisasszony társaságában elfoglalja méltó helyét az asztalon.

Van benne lovagi torna, ármány és szerelem, gaz normannok és igaz szászok, Oroszlánszívű Richárd, és még az álruhás Robin Hood is megnyeri az íjászversenyt.

Az ember annyit tesz, amennyi kitelik tőle - felelte Locksley. - Hubertnek igaza van ebben. E szavakkal megfeszítette íját, de most alaposan szemügyre vette fegyverét, és kicserélte a húrt, mert úgy látta, nem elég feszes, kissé megereszkedett az előző két lövéstől. Azután lassan, megfontoltan célzott, és a tömeg lélegzetét elfojtva, némán figyelt. Az íjász igazolta azt a jó véleményt, amelyet ügyességéhez fűztek: nyila kettéhasította a célba vett fűzfaágat. Tomboló tapsvihar következett. Még János herceg is úgy megcsodálta Locksley ügyességét, hogy elfelejtette, milyen ellenszenvet érez iránta.- Ez a húsz ezüst - mondta -, amelyet a kürttel együtt becsülettel megnyertél, a tied. Sőt kiegészítem ötvenre, ha felöltöd a mi egyenruhánkat és szolgálatunkba állsz mint íjász testőr, hogy mindig a közelünkben légy. Mert még sohasem láttam ilyen erős kezet, amint az íjat megfeszíti, sem ilyen éles szemet, amint pontosan a célba küldi a nyílvesszőt!- Bocsáss meg, nemes herceg - felelte Locksley -, de fogadalmat tettem, hogy bátyád, Richárd király az egyetlen ember, akinek szolgálatába lépek, ha egyáltalán szolgálatba lépek valaha is. Ezt a húsz ezüstöt pedig átengedem Hubertnek, aki ma éppen olyan derekasan feszítette az íjat, mint öregapja Hastingsnél. Ha szerénysége nem tartja vissza az utolsó próbától, éppen úgy eltalálta volna a fűzfaágat, mint én.

http://mek.oszk.hu/03600/03643/03643.pdf

Sosem próbáltam meg elolvasni angolul: http://www.gutenberg.org/files/82/82-h/82-h.htm

Számos film és TV sorozat készült a könyvből.
Számomra legérdekesebb az 1952-es, Robert Taylor és Elizabeth Taylor főszereplésével. A filmet Richard Thorpe rendezte. Talán érdekes tudni, hogy eredetileg ő rendezte volna a: The Wizard of Oz (Oz a nagy varázsló) című filmet, de két hét forgatás után elvették tőle. George Czukor filmjében látni néhány Thorpe által készített jelenetet.  http://en.m.wikipedia.org/wiki/Ivanhoe_(1952_film) 

Sir Walter Scott (1771. augusztus 15 - 1832. szeptember 21.) skót író, költő, színdarabíró, a történelmi regény megteremtője.

 Mint költő is igen népszerű, talán legismertebb költeménye a The Lady of the Lake
 http://www.gutenberg.org/files/3011/3011-h/3011-h.htm, 
http://en.m.wikipedia.org/wiki/The_Lady_of_the_Lake_(poem) 
https://www.youtube.com/watch?v=lJ3xJvOnJIQ

Az Edinburghban látható Walter Scott emlékmű lenyűgöző, érdemes néhány képet megnézni róla:

http://www.edinburgharchitecture.co.uk/scott-monument

Az internet tele van Walter Scottról szóló írásokkal, persze és főleg: angolul.

Itt egy magyar, ami sokkal több és jobb, mint a Wikipédia: http://www.literatura.hu/irok/romantik/scott.htm 

További jó böngészést kívánok mindenkinek.

Eletelephony

Once there was an elephant,

Who tried to use the telephant—

No! no! I mean an elephone

Who tried to use the telephone—

(Dear me! I am not certain quite

That even now I've got it right.)

Howe'er it was, he got his trunk

Entangled in the telephunk;

The more he tried to get it free,

The louder buzzed the telephee—

(I fear I'd better drop the song

Of elephop and telephong!)

165 évszületett Laura Elizabeth Howe Richards (1850. február 27. - 1943. január 14.) amerikai írónő. Több, mint 90 könyve jelent meg, köztük gyerekkönyvek, életrajok, verseskötetek. Híres gyermekverse az általa irodalmi nonszensznek nevezett Eletelephony.

Ahol ez a vers hallható: https://www.youtube.com/watch?v=7bXoxwmd6K8&feature=youtu.be

Egy komolyabb biográfia: http://www.readseries.com/auth-oz/richardsbio.html

Ahol a könyvei olvashatók (ingyen): http://www.gutenberg.org/ebooks/author/1753

és ahol hallhatóak: 
https://librivox.org/author/9340?primary_key=9340&search_category=author&search_page=1&search_form=get_results 

Ülök egy csodás skóciai kisváros egyik lakásának nappalijában egy kanapén, ölemben számítógép. Körülöttem a családom egy része. Négyen vagyunk, mindenki a maga gépén olvas vagy ír. Csend, béke, csak a billentyűk kopognak néha.

Nekem a bátyám is, a férjem is költő ember, a bátyám barátnőjének és a férjem lányának is jelennek meg írásai online folyóiratokban. Mindenki azt kérdezi, ugye én is írok. Nem. És nem is szándékozom írni. De olvasok. Gyakorlatilag mindent, ami a kezembe kerül. Leggyakrabban a számítógépemen.

Innen, erről a skóciai kanapéról indítva szeretném megosztani néhány netes olvasás élményemet.