„Aki belefárad Londonba, belefárad az életbe; mert Londonban minden megvan, ami az élethez kell.” ('when a man is tired of London, he is tired of life; for there is in London all that life can afford’)
jelenti ki Samuel Johnson az 1770-es években.
Samuel Johnson (1709. szeptember 18. - 1784. december 13.) angol tudós, költő, műbíráló, moralista, az angol nyelv első szótárának összeállítója.
Életrajzát - The Life of S. Johnson - James Boswell írta meg és adta ki 1791-ben. A könyvet a modern életrajz írás kezdetének tekintik és sokan ma is az angol életrajz írás legjelentősebb darabjának tartják.
Magyarul csak részletek jelentek meg belőle: Doktor Johnson élete címmel, Sükösd Mihály válogatásában, de angolul a teljes szöveg olvasható a neten: BOSWELL'S LIFE OF JOHNSON
A magyar Wikipédia persze itt is eléggé semmitmondó, de érdemes elolvasni a Cultura - A kulturális magazin-ban megjelent írást, mely Johnson 305. születésnapjára íródott.
Samuel Johnson London szerelmese volt:
Londonról szólva megjegyezte: „Uram, ha helyes képet akar alkotni ennek a városnak a nagyságáról, nem szabad megelégednie azzal, hogy nagy utcáit és tereit végignézi, hanem be kell tekintenie a megszámlálhatatlan kis utcaközbe, az udvarokra is. Nem az épületek mutatós fejlődése, hanem az összezsúfolt emberi lakhelyek sokasága teszi Londont naggyá.”
Úgy tűnik, Neményi Ninon is az, szerelmese és igen alapos ismerője a városnak. Nem régen jelent meg Londonban, hej, van számos utca… címmel nagyszerű könyve, melynek alcíme: Az angol főváros rejtelmei.
…ebben a könyvben […] Londonnak azokról a sarkairól, házairól és szögleteiről lesz szó, amelyek számomra varázslatosak. […] Felfedezőutakra hívom tehát az olvasót, olyan beugrókba és színhelyekre, melyekről a látogató különben nem is sejtené, hogy szinte az orra előtt bújnak meg.
írja könyvének előszavában.
Vajon mi újat lehet még elmondani Londonról? Neményi Ninon könyve huszonegy sétára hívja olvasóját az angol fővárosban - de a hagyományos bedekkerektől eltérően nem az ismert nevezetességeket veszi számba, hanem ezek mögé pillant be. Eldugott, turistáktól nem látogatott utcákon méterről méterre, házról házra haladva tárja fel a város titkait, és idéz évszázados emlékeket, visz el szinte senki által nem látogatott múzeumokba... S miközben minden épületnek - sőt azon belül minden épületdísznek, szobornak, szegletkőnek, cégérnek vagy boltnak - megidéződik a maga legendáriuma, kalauzunk a város történetét, alakulását és összefüggéseit is ismerteti, olykor színes portrékat is festve - például Sir Christopher Wrenről, a zseniális építészről, aki újjáépítette a várost az 1666-os nagy tűzvész után. A szerényen "séták"-nak nevezett fejezetek valójában elmélyült város- és művészettörténeti, építészeti kurzusokat kínálnak: a több mint ötven éve Londonban élő tudósnő hamisítatlan anglomán, aki már-már mániákus precizitással, szorgalommal gyűjtötte össze anyagát, és járta be számtalanszor a vizsgált utcákat. Ám mielőtt megcsömörlenénk a részletektől, nevek, adatok, korok tömkelegétől, és ráunnánk az amúgy ruskini színekkel festő épület- utca- és műtárgyleírásokra -, kalauznőnk pihenőt engedélyez. Házakhoz, kocsmákhoz fűződő anekdotákkal frissít fel, vagy épp témához köthető adomát, viccet mesél el. De testi felüldűlésünkre is gondja van: felhívja figyelmünket egy-egy jobb (persze legalább háromszáz éves) kocsmára, vendéglőre, és az ott fellelhető relikviák számbavételén túl elárulja, drága-e a hely, érdemes-e beülnünk, és hogy hol mit rendeljünk... Ez a naprakészség felbecsülhetetlen előnyt jelent, ha valóban végig akarjuk járni e helyeket: Neményi Ninon közli azokat a telefonszámokat, elérhetőségeket is, melyeken bejelentkezhetünk az ideiglenesen látogatható eldugott kis múzeumokba, udvarokba, kollégiumokba. Hasznos ismeretei mellett szórakoztató olvasmány is Neményi Ninon kalauza. Lelkesedése átragad az olvasóra is, hiszen az írónő nem leplezi tárgyához fűződő érintettségét, és nemegyszer esszéírói magasságokba jut. Nem egyszerűen kalauzol, hanem beavat a hagyományait oly érzékenyen számon tartó és ápoló, mégis nyitott és megújulni képes brit életszemléletbe.
áll a fülszövegben. A könyv nem szabályos útikalauz, sőt! A 20 + 1 séta alatt megtudhatjuk például, hol van az a McDonalds, "ahová annak idején Diána hercegnő becsempészte két fiát, hogy megmutassa nekik, 'milyen az élet'",
vagy, hogy a Bedford Row 36-os számú házának világítóablaka valószínűleg a legrégibb Londonban.
A 10. sétában például - melynek címe Kensigton High Street és Kensington egy részét járja végig nagy alapossággal -, olvashatunk többek között Európa legnagyobb tetőkertjéről, a Kensington Gardenről,
a Thackeray Street-ől, "mely arról lehetne nevezetes, hogy majdnem ez az egyetlen utca a környéken, ahol nem lakott Thackeray",
a Sunken Garden-ről, melynek növényeit másfél havonta frissítik,
és "az összeállítás van olyan művészi, mint egy Monet",
befejezésként pedig, "immár hazafelé tartva" még megismerkedhetünk a Tündér tölggyel, az Elfin Oak-kal, melyet a londoniak fémkalitkával védenek.
Ötszáz éves tölgyfacsonkot vett vésője alá egy szorász 1911-ben s azóta piciny koboldok, színes manók, tündérek, uzsonnázó kiskirály és pöttöm erdei állatok egész sora röpíti mesevilágba a látogatót."
Sok érdekes épület és hely leírása közben egyéb furcsaságokat is megtudhatunk a könyvől. Például, hogy mi a különbség street és road között jelentése szerint:
A road általában vezet valahová (…). Így az Edgware Road Edgware-be, az Old Kent Road (Régi Kent út) a kenti grófságba vezet vagy vezetett. Ezért gyakran névelővel használják, The Edgware Road (…) A street ellenben rendszerint helyi ingatlantulajdonos, vidéki birtok, város, híres személyiség vagy esemény nevét őrzi, és sohasem kap névelőt.
hangsúlyozása szerint, és miért érdemes az utóbbira oly igen odafigyelni:
A különbségnek kiejtésben is van sajátossága, méghozzá speciálisan londoni, csak a bennszülöttek tudják. Amikor streetről van szó, a hangsúly az utca nevén van. Így Baker Street, Oxford Street. (...) a road esetében a hangsúly sohasem az út nevén, hanem mindig a Roadon van. Így Theobald's Road, Marylebone Road. Ezt a különbséget elég fontos megjegyezni, mert Londonban nagyon sok az azonos nevű út és utca, és ha a rossz szót hangsúlyozzuk, ez költséges félreértéshez vezethet, például taxisofőröknél.
Egy másik helyen arról, hogy
A házak előtt futó fekete vaskerítések dárdahegycsúcsai például valaha ezernyi színben pompáztak. Viktória királynő férje, Albert főherceg halálakor festették őket feketére, s e gesztushoz azóta is hű a főváros.
Csak hébe-hóba látunk néhány arany változatot.
vagy hogy az ablakkeretek miről is árulkodnak:
Csak azt kell megjegyezni, hogy 1709-ben a tűzvész elkerülése végett törvényt hoztak, miszerint a (persze fa-) ablakkereteknek nem szabad többé a homlokzattal egy szinten lenni: öt hüvelykkel (körülbelül tizenhárom centiméterrel) mélyebbre kell helyezni őket. Ezzel a ténnyel felfegyverkezve azonnal ki tudjuk vágni egy-egy ház életkorát.
Nem szeretném az egész könyvet ideidézni, illetve nagyon is szeretném! Sajnos itthon nincs igazi kultúrája az online könyveknek. Én, ha éjszaka felébredek, mindig a számítógépemen olvasok - így nem kell villanyt gyújtanom és nem ébresztem fel a férjemet - ezért nagyon hiányzanak a jó magyar könyvek a netről. Például ez is.
Még egy kis érdekesség: a Red Lion Square-ről Neményi Ninon sok egyéb mellett azt is elmeséli, hogy
a téren nem csak művészek és gondolkozók árnyai kísértenek. Oroszországi és perzsiai utazásaiból hazatérve itt lakott például az a Jonas Hanway (1712-1786), akinek - a hölgyek példáján felbuzdulva - volt bátorsága férfi létére elsőnek mutatkozni esenyőjével London utcáin. Végül is ő győzött, hiába szórtak rá sarat és szitkokat a bérkocsisok. Mi több, diadala olyan teljes lett, hogy az esernyőt ezután még jó ideig hanwaynak hívták.
Ehhez az idézethez a könyv illusztrációját szerettem volna tenni, de sajnos a neten nem találtam. Nem csak ezt, de egyáltalán semmit. Pedig a könyv egyik különlegessége, hogy a rajzokat a rá jellemző szellemességgel Sárközi Mátyás készítette.
A könyvről egy nagyszerű ismertetést/blog bejegyzést találtam, érdemes elolvasni Monty blogja.
Aki Londonban jár, ne feledje magával vinni a könyvet (Kortárs Kiadó, 2012, ISBN: 9789639985421) egy-két sétára.
165 évszületett Laura Elizabeth Howe Richards (1850. február 27. - 1943. január 14.) amerikai írónő. Több, mint 90 könyve jelent meg, köztük gyerekkönyvek, életrajok, verseskötetek. Híres gyermekverse az általa irodalmi nonszensznek nevezett Eletelephony. 